Néha van olyan...

...hogy egy cica hoz a lelkedbe derűt. Ha a hangodra felemeli a fejét és oda fut és nyávint egyet, mit mondhat vajon - nyugi itt vagyok, azért ha itt vagy hozzál valami kaját, légyszi- csak remélem, hogy valami hasonlót. Úristen, mi van ha már csak ő reagál a hangomra, remélem nem én leszek a bolond macskás nő, aki után futnak a macskák. Na jó, de ő legalább kandúr macska és hát nem a legjobb képű, de legalább hímnemű. Ő lett a hűséges testőröm, hiába egy ajtó bezárul, kinyílik egy ablak, vagy valami ilyesmi. Pom-pom,ezért kapta a nevét, mert olyan ez nálunk- Picur megvárhatlak?

Valahogy a macskák közelebb álltak hozzám mindig, az önfejű, hízelgő,hedonista cicák. Az egyik cicám 17 évesen távozott, és tényleg, elment meghalni. Napokig kerestük, de nem találtuk meg, őt tényleg angyalok vitték el.

És cserébe kaptam Bobbyt, aztán mint egy kandúrtól várható, hűtlen lett és elköltözött egy házzal arrébb. Aztán jött Pom-pom, valahogy mindig ide találnak, a macskák választanak minket. És persze Bobby azért újra visszajött, benéz, nyávog, ja ő nem is nyávog, inkább beszél. Olyan hangokat, csak ő tud produkálni. Persze megy a pofozkodás, hiába két dudás egy csárdába - nem működik. De azért mindig jön, meghempereg a földön és jelzi azért rá is számítsak.

Ez most nem egy sütis poszt lett, ez egy ventillálós írás, ami néha kell a lelkemnek, hogy tudjam nem őrültem meg, ugye nem?

Ő Pom-pom:

És Bobby uraság:

És nem maradhat ki Panni...kicsi szívem, már angyalka...

Hiába macska rulez!!
Utánam a lábnyomok.