Csokis babka

Nemrég a Gasztroangyal című műsorban kalácsot sütöttek és úgy megkívántam a finom, foszlós kalácsot...én is akarok enni, most rögtön. Na ebből aztán nem lett semmi, egészen mostanáig. Itt az idő, hogy babkát süssek. A babka a zsidók ünnepi kalácsa. Nevét a babuska (nagymama) szóból eredeztetik, leginkább az orosz-lengyel gyökerekkel rendelkező zsidó nagymamák miatt. Ezerféle változatát készítik, lehet aszalt gyümölccsel, fahéjjal...stb. de a hagyományos kóser babka az csokoládés. Egyébként egy teljesen klasszikus kalácsról beszélünk, csupán a fonása különleges. A receptről annyit, hogy igyekeztem alaposan utána járni, de annyiféle recept kering a világhálón, hogy egy idő után feladtam. Elképesztő, hogy mindenki másképp írja, ki hidegen, hűtőben keleszti, ki melegben..áhhhhhhhhh......én hagyományosan meleg helyen kelesztettem, télen takaró alatt, nálunk mindig így készül. 

Viszont nyilván nem véletlen, hogy ez egy ünnepi kalács, kissé időigényes az elkészítése, de megéri, mert a végeredmény mennyei és másnap, harmadnap is nagyon finom.
Ja és a fotón látható karamellszószról legközelebb lesz szó.

Hozzávalók:

- 50 dkg liszt (szobahőmérsékletű!)

- 1 csomag instant élesztő

- 1,5 dl langyos tej

- 4 ek cukor

- 2 tojás

- 5 dkg lágy vaj

- pici só

Töltelékhez:

- 10 dkg étcsokoládé

- 1 kk fahéj

- 5 dkg vaj

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukor felét (2 ek) és az instant élesztőt és felfuttatjuk.

A szobahőmérsékletű lisztet egy tálba szitáljuk, a közepébe tesszük a cukrot (2 ek), a tojásokat, a lágy vajat, egy pici sót, és a felfuttatott élesztőt. Majd a tésztát jól kidolgozzuk. Meleg helyen kelesztjük minimum 3-4 órán át. Az étcsokit és a fahéjat gőz fölött felolvasztjuk, majd hozzákeverjük a vajat és kissé kihűtjük. Kelesztés után a tésztát lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a csokis krémmel, feltekerjük és egy éles késsel a tekercset hosszában ketté vágjuk. Az így kapott két csíkot egymásba fonjuk. Kivajazott formába tesszük és még 40 percig pihentetjük. 

190 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. Ha nagyon sülne a teteje egy darab alufóliát borítunk rá.

Heimann kékfrankos (2016)

" Mettűl jobb bort iszol, attúl lesz jobb véred "
Úgy-úgy.

Régóta nem írtam már borokról, de most eljött az ideje. Ezzel a borral búcsúztattam az előző évet.

Ez egy teljesen tipikus szekszárdi bor. Kissé ugyan testes, erőteljesebb savakkal, ezért csak egy-egy pohárral fogyasztottam. Az illata mesés, olyan mint egy parfüm, aztán később, mint egy mohás fadarab, mint amikor az ember belép a pincébe...ezt az illatot nem lehet összekeverni semmivel, ezek az illatok emlékeztetnek, régi időkről mesélnek. És azt hiszem, ezt csak az érti, akinek vannak a felmenőik között gazdálkodó emberek, csak ők érthették a föld rezgését, illatát, a kemény munka gyümölcsét...a pince illatát.

A Szekszárdi Borvidék a Dunántúli-dombság első, keleti lankáin terül el. A sváb gyökerű Heimann család 1758 óta él és dolgozik Szekszárdon. A mai kornak megfelelő technika mellett nagy hangsúlyt fektetnek a természetet kímélő szőlőművelésre. Gyomirtó helyett kapálógépet használnak. A szőlőt többször, manuálisan átválogatják az évjárat által meghatározott szempontok szerint. Teljes érettségben kizárólag kézzel szüretelnek. Hogy boraik karaktere kibontakozhasson, hosszú ideig, elsősorban magyar készítésű nagyhordóban érlelik. A Heimann család mindig is felelősséget vállalt a környezettel szemben. Mindent igyekeznek hasznosítani, például a szőlőtörkölyből rendkívül tápanyaggazdag szőlőmag olajat készíttetnek. Az előszüretelt zöld szőlőből verjus (ejtsd: verzsü ) készül, melyet fröccsnek és savanyításra is használnak. A birtokon fűszernövényeket és zöldséget is termelnek.

2016-ban az Év borászata díjat kapták, és még felsorolni sem lehet mennyi díjat nyertek már el, számtalan kategóriában. Boraikat a világon számos országban árusítják Németországtól kezdve egészen Amerikáig.

Aki olvassa a blogot, az tudhatja, hogy Szekszárddal elfogult vagyok. A szívem egyik csücske. Egy olyan csücske, amit még szinte egyáltalán nem jártam be, de attól függetlenül a szívemben őrzöm. A gyönyörű, lenyűgöző vidék, óriási kontraszt nyugattal szemben, mégis csodás. És azt hiszem még ott sok helyet látnom kell, például rögtön itt van a Heimann családi pincészet présháza az Iván-völgy tetején.

És azon gondolkodom, hogy Apukám és Nagypapám, hogy élvezné ha "lemennénk" és innánk egy pohárral, na jó, még egy pohárral, csak az íze kedvéért. Ezt már nem tehetjük meg, így csak az emlékezés marad, mindig szorgos, óriási, kérges kezedre, ami annyi munkát végzett a földeken (is).

Szóval akkor igyunk a szőlősorra, meg a szép magyar földekre, meg egy boldogabb új évre. Rátok. Egs.