Heimann kékfrankos (2016)

" Mettűl jobb bort iszol, attúl lesz jobb véred "
Úgy-úgy.

Régóta nem írtam már borokról, de most eljött az ideje. Ezzel a borral búcsúztattam az előző évet.

Ez egy teljesen tipikus szekszárdi bor. Kissé ugyan testes, erőteljesebb savakkal, ezért csak egy-egy pohárral fogyasztottam. Az illata mesés, olyan mint egy parfüm, aztán később, mint egy mohás fadarab, mint amikor az ember belép a pincébe...ezt az illatot nem lehet összekeverni semmivel, ezek az illatok emlékeztetnek, régi időkről mesélnek. És azt hiszem, ezt csak az érti, akinek vannak a felmenőik között gazdálkodó emberek, csak ők érthették a föld rezgését, illatát, a kemény munka gyümölcsét...a pince illatát.

A Szekszárdi Borvidék a Dunántúli-dombság első, keleti lankáin terül el. A sváb gyökerű Heimann család 1758 óta él és dolgozik Szekszárdon. A mai kornak megfelelő technika mellett nagy hangsúlyt fektetnek a természetet kímélő szőlőművelésre. Gyomirtó helyett kapálógépet használnak. A szőlőt többször, manuálisan átválogatják az évjárat által meghatározott szempontok szerint. Teljes érettségben kizárólag kézzel szüretelnek. Hogy boraik karaktere kibontakozhasson, hosszú ideig, elsősorban magyar készítésű nagyhordóban érlelik. A Heimann család mindig is felelősséget vállalt a környezettel szemben. Mindent igyekeznek hasznosítani, például a szőlőtörkölyből rendkívül tápanyaggazdag szőlőmag olajat készíttetnek. Az előszüretelt zöld szőlőből verjus (ejtsd: verzsü ) készül, melyet fröccsnek és savanyításra is használnak. A birtokon fűszernövényeket és zöldséget is termelnek.

2016-ban az Év borászata díjat kapták, és még felsorolni sem lehet mennyi díjat nyertek már el, számtalan kategóriában. Boraikat a világon számos országban árusítják Németországtól kezdve egészen Amerikáig.

Aki olvassa a blogot, az tudhatja, hogy Szekszárddal elfogult vagyok. A szívem egyik csücske. Egy olyan csücske, amit még szinte egyáltalán nem jártam be, de attól függetlenül a szívemben őrzöm. A gyönyörű, lenyűgöző vidék, óriási kontraszt nyugattal szemben, mégis csodás. És azt hiszem még ott sok helyet látnom kell, például rögtön itt van a Heimann családi pincészet présháza az Iván-völgy tetején.

És azon gondolkodom, hogy Apukám és Nagypapám, hogy élvezné ha "lemennénk" és innánk egy pohárral, na jó, még egy pohárral, csak az íze kedvéért. Ezt már nem tehetjük meg, így csak az emlékezés marad, mindig szorgos, óriási, kérges kezedre, ami annyi munkát végzett a földeken (is).

Szóval akkor igyunk a szőlősorra, meg a szép magyar földekre, meg egy boldogabb új évre. Rátok. Egs.